Zöld gyík (Lacerta viridis)
Közép- és Dél-Európa nagy részén megtalálható. Érdekességként megjegyzendő, hogy ismert egy észak-amerikai behurcolt populációja is, amely Texas államban él. Hazánk egész területén elterjedt, inkább a populációinak mérete és sűrűsége változik az egyes területeken, semmint teljesen hiányozna valahonnét. A Dunántúl sík-, domb- és hegyvidékein egyaránt, az Alföld nagy részén a legszárazabb területek kivételével, valamint az Északi-középhegységben is megtalálható.
Jó alkalmazkodóképességének köszönhetően élőhely tekintetében nem válogatós, a síkságoktól a hegyvidékekig mindenféle kitett, napsütötte területen, erdőszéleken, domboldalakon, sziklagyepeken előfordul. A hűvös, zárt lomberdőket és a fenyveseket leszámítva gyakorlatilag bárhol találkozhatunk vele. Különösen kedveli az olyan mozaikos élőhelyeket, ahol a gyep cserjésekkel vagy kisebb facsoportokkal váltakozik, hiszen ezek kitűnő búvóhelyeket kínálnak számára. Az emberi jelenlétet elviseli; amennyiben nem háborgatják, és megfelelő búvóhelyet talál, akár kertünkben is megtelepszik.
Hazánk legnagyobb testű gyíkfaja, a teljes hossza a 40 cm-t is elérheti, amelynek mintegy a felét a farok adja. Teste izmos, erőteljes, lábai jól fejlettek. A szem írisze borostyánsárga, pupillája kerek. A fej hátsó vonalában jól látható a félkör alakú, fekete dobhártya. A nemek ivarérett korban eltérőek színezetükben: a hímek háta és oldala, valamint a lábak külső felülete általában egyöntetű világos- vagy smaragdzöld, melybe sűrűbben vagy ritkásabban szabálytalan, apró fekete pettyek vegyülhetnek, és ez sötétebb zöld árnyalatot eredményez. Egyes példányokon a háton kétoldalt egy-egy halványzöld csík húzódik végig. A nőstények hátoldala általában tarka, a hát középső sávja világos- vagy barnászöld, melyet kétoldalt egy-egy, 2-4 pikkely szélességű, drapp csík határol a tarkótájéktól a farok tövéig, innen fokozatosan elhalványulva fut tovább a farok vége felé. A testoldal alapszíne a csíkok alatt sárgászöld, majd a hasoldal felé haladva halványbarna színbe megy át, és a lábak külső felülete is barna. A háton és a testoldalon is láthatók kisebb nagyobb fekete foltok, szabálytalan elrendeződésben. A testoldal középvonalában egy piszkosfehér vagy gyöngyházszínű pettysor húzódik a mellső és hátsó végtagok között. A nőstények között találunk kevésbé színes példányokat is. Ezek hátoldala egyszínű világoszöld, melybe elszórtan fekete pikkelyek is vegyülhetnek, de nem alkotnak nagyobb foltokat. A háton kétoldalt végigfutó csík ezeknél a példányoknál halványzöld, és a testoldalon található piszkosfehér pettysor is kevésbé hangsúlyos. A hasoldal és a lábak belső felülete a hímeknél élénksárga, a nőstényeknél általában fakóbb árnyalatú. A hímek torka a szaporodási időszakban ragyogó búza- vagy kobaltkék színben pompázik, amely az alsó és a felső ajakra, a fej oldalsó részén pedig egészen a dobhártya, illetve a szem vonaláig is felterjedhet. Ez a színezet a szaporodási időszak után lassan elhalványodik és a nyár végére kékesfehérré fakul. A nőstényeken az ajkak és a torok piszkosfehér, sokszor fekete pettyezéssel. A fiatalok színezete a szülőkétől különbözik, testük középbarna, fekete pettyekkel, a háton kivehető a két végigfutó csík, de itt világosbarna színű. Jól látható náluk a testen kétoldalt végigfutó gyöngyházszínű pettysor.
A zöld gyík – mint minden hazai gyíkfaj – nappal aktív. A reggeli, hűvösebb órákat valamilyen kiszögellésen, farönkön, faágon a napon sütkérezve tölti, a legforróbb, déli és kora délutáni órákat pedig árnyékosabb helyre húzódva vészeli át. Egészen sötétedésig mozog, csak ekkor húzódik vissza földalatti üregekbe, esetleg faodvakba. A zöld gyík mozgáskörzete magában foglal több, rendszeresen használt búvóhelyet is, amely lehet elhagyott tücsöklyuk, vakondtúrás, vagy bokor is. Veszéy esetén ide menekül a ragadozó elől. A többi gyíkfajhoz mérten viszonylag későn, áprilisban jön elő a telelésből, és egészen októberig aktív. A hibernációból való ébredés után rövidesen hozzálátnak a táplálkozáshoz.
Zsákmányként étlapjukon elsősorban sáskák, mindenféle kisebb rovar és pókok szerepelnek, de elfogyasztják a rágcsálók újszülött kicsinyeit és a fiatal gyíkokat is.
Májusban, a szaporodási időszak során a hímek ádáz harcot vívnak egymással, melynek nyomát a hímek a testükön látható sebek, forradások formájában őrzik. Elterjedt hiedelem, hogy zöld gyíkok párokat alkotnak, melyek évekig együtt maradnak. A valóságban a hímek több nősténnyel is párosodnak, a nőstények pedig – ha lehetőségük van rá – mozgásban vannak a hímek területei között. Így az ugyanazon a helyen évről évre észlelt zöld gyík „párt” többnyire eltérő egyedek alkotják, vagy a helyben maradás sokkal inkább az alkalmas búvóhelyek alacsony számának, semmint a monogámiának a következménye. A párosodás után a nőstények június elején kezdik meg a tojásrakást. Általában 5-15 babszem nagyságú, pergamenhéjú tojást rejtenek a maguk ásta fészkekbe; de előfordul akár 20 tojásból álló fészekalj is. A tojások a keltető közeg hőmérsékletétől függően 60-80 napig fejlődnek, a fiatalok legkorábban augusztusban látnak napvilágot. A kis gyíkok a kikelés után azonnal önállóan táplálkoznak, apró rovarokat, lárvákat zsákmányolnak. Ivarérettségüket két évesen érik el. A zöld gyíkok október elején-közepén húzódnak fagymentes helyekre, földalatti üregekbe, elhagyott vakondjáratokba, gyökerek közé telelni. Települések közelében farakások alatt, vagy akár a pincénkben is áttelelnek. Ragadozóik a siklók, gólyák, gébicsek, rókák, nyestek stb. Megriasztva, a zöld gyík igen találékony tud lenni: nagy zajt csapva, a talaj felszínén fut egy irányba néhány métert, majd meglapul, és a legnagyobb csendben, az avar vagy fű között megbújva indul visszafelé, az üldöző irányába, vagy az eredeti menekülési irányra merőlegesen. Így illan el, miközben a ragadozó arrafelé keresi a nyomát, amerre először csörtetett. Amennyiben ez a módszer nem válna be, menekülés közben a fákra is felmászik. Végső fegyverként, ha mégis fogságba esnek, képesek egy izom megfeszítésével eltörni a farokcsigolyáikat, s így „ledobni” a farkuk egy részét. Amíg a ragadozó a rángatózó farokvégre figyel, a zöld gyík egérutat nyerhet.
Az egyes egyedek területigénye viszonylag nagy, az alkalmas élőhelyeinek zsugorodása, feldarabolódása komoly problémát jelent. Sok zöld gyík pusztul el az élőhelyeiket átszelő forgalmas autóutak mentén, miközben az állatok megpróbálják bejárni a mozgáskörzetüket.