Nagy tavibéka / Kacagó béka (Rana ridibunda)
A nagy tavibéka Eurázsiai elterjedésű faj, Európában Nyugat-Európa nagy részéről, Skandináviából, Írországból, az Ibériai- és az Appennini-félszigetről hiányzik. Dél-Angliában található egy állománya, amely számunkra különösen érdekes, mivel ezek őseit, mint házi kedvenceket és laboratóriumi állatokat a XX. század első harmadában éppen Magyarországról telepítették be a szigetországba. Ázsiában kelet felé egészen Kína nyugati határig megtalálható, sőt Közép-Szibériában is előfordul, és ismertek populációi Afganisztánból és Pakisztánból is.
Széles körben elterjedt békafajunk, és a magasabb dombvidékek, hegységek kivételével lényegében mindenhol jelen van, ahol az élőhelyi feltételek adottak a megtelepedésére.
Általában nagyobb kiterjedésű, nyílt felszínű víztestekben jelenik meg, ezért szinte bizonyosan találkozhatunk vele halastavaink, horgásztavaink és nagyobb holtágaink partján. Bár a békák többnyire kerülik a gyorsfolyású vizeket, a nagy tavibéka alkalmasint előfordul nagyobb folyóink mentén.
Igen hamar, már március elején is találkozhatunk vele, azonban nászidőszaka később kezdődik, áprilistól júniusig tart. A hímek kórust alkotva csalogatják a nőstényeket a párzóhelyre. Gyakran hibridizálódik a kis tavibékával (Pelophylax lessonae) (a jelenség részletes ismertetését lásd a kecskebékánál), a hibrid kecskebéka egyik szülőfaja. A nőstények kislabda méretű petecsomókat raknak le, melyekben általában 600-2000, de szélsőséges esetben akár 10 000 pete is található. Az ebihalak nyár végére alakulnak át, de a fiatalok nem vándorolnak el a víz közeléből, kifejezetten vízhez kötött faj. A víz alatt, iszaban telel át. A kifejlett állatok 1-4 éves korukban válnak ivaréretté. Táplálékuk igen változatos, étlapjukon földigiliszták, csigák, ízeltlábúak és alkalmanként más kétéltűek illetve kisebb emlősök is szerepelnek. Ritkán rákapnak a halivadékra is, de ez csak sűrűn telepített halastavakban fordul elő.
Magyarországon – mint minden kétéltű és hüllő – védett.