Európai vadmacska (Felis silvestris silvestris)
Nyugat-, közép- és kelet-európai erdőkben, illetve Skóciában és Törökországban él – nem található meg Skandináviában, Izlandon, Angliában, Wales-ben és Írországban. Magyarországon ismert populációja él az Északi- és a Dunántúli-középhegységekben, pl. Mátra, Bükk, Zemplén, Cserehát, Bakony, Gerecse és a Vértes területén, valamint a Duna alsó szakasza és a Dráva mentén, de az Alföld nagyobb kiterjedésű ártéri erdeiben a Tisza és a Körösök mellett is előfordul. Természetes környezetében a vadmacska különböző élőhelytípusokon is megél, de főleg a nagy kiterjedésű, háborítatlan erdőségeket kedveli, de kedveli a nyílt mezőket, a 300-450 m magasságban elterülő fennsíkokat, és a sziklás részeket is, ahol vadászhat. A lombos erdőkben éppúgy megtalálható, mint a fenyvesekben, bokros, csalitos vidéken. Mára sajnos az európai vadmacska állománya csak szétszórtan, kis területeken maradt fenn.
Külső megjelenésre sokkal zömökebb testalkatú, mint a sivatagi macskák és a házimacskák. Vastag, tömöttebb bundája és nagyobb mérete megkülönböztető határozó bélyege. Színe mindig szürkésbarna, a test alsó felén és a lábak belső részén okkersárga beütéssel. A rajzolata lehet elmosódott, vagy erősebben "hangsúlyozott" fekete harántcsíkokkal. Hosszuk (farokkal) 80 és 110 cm közötti, súlyuk évszakonként és nemenként különböző, általában 4 és 6 kilogramm között mozog. Fő ismertetőjegye azonban az elejétől a végéig egyformán vastag farka, melyen 5-7 fekete gyűrű található, és a csúcsa mindig tompán végződik. A vadmacska nem tévesztendő össze az elvadult házimacskával. A házimacskákkal ellentétben, leginkább alkonyatkor, éjjel és hajnalban aktívak.
Az európai vadmacska az alkalmazkodó képességének köszönheti, hogy fennmaradt. Magányos állat. Nappal pihen, a szürkületben indul vadászni. Vadászterülete nagy, kb 3 négyzetkilométer. Ezt naponta körbejárja, ellenőrzi. Betolakodó fajtársait elkergeti. Nem válogat az élelemben, mindenféle kisemlős, madár, vagy rágcsáló szerepel az étlapján, de megeszi a hüllőket, a gyíkot, kígyót és a nyulat is. A nagyobb ragadozók által ott hagyott tetemeket is elfogyasztja. Nem fél a borztól, a rókától sem. Ha tud hol, halászik is. Vadászmódszere olyan, mint amilyet a házimacskákon is megtapasztalhattunk. A siketfajdot éjjel, a fenyőfán közelíti meg, majd a madárral együtt ugrik a földre. Sajnos, bár sok mindenben hasonlít a kedvenceinkhez, az európai vadmacska nem szelídíthető. Vad marad minden erőfeszítés ellenére is. Messze elkerüli az embert, figyelmes, félénk, ezért nagyon nehezen lehet meglátni is az erdőben. Ellensége az emberen kívül a hiúz.
A párosodási időszaka tél végén, februárban-márciusban van. A hímek udvarlása hangos, fület tépő sivítással és ordítással párosul. Harcba is száll a nőstények kegyeiért, majd a győztes hím előtt a nőstény hangos dorombolással, ide-oda gurulással adja tudtára, hogy elfogadja. A vadmacskák a párzási időszakot együtt töltik, amely általában 1 hét. Évente egyszer, 53-70 napos vemhesség után születnek meg a kiscicák. A mama sziklabarlangba, vagy föld üregben hozza világra a kölyköket. A szemük -mint minden macskának - 9-11 nap múlva nyílik ki. Már 3-4 hetesen harciasan, foggal, karommal védelmezik magukat a betolakodókkal szemben. Hat hétig szopnak, 2 hónaposan már vadászni tanulnak. Az anyjukkal 6-8 hónapig maradnak, de azután az anya elkergeti a kölyköket. Csak akkor szül a nőstény kétszer az év folyamán, ha elveszítette a kölykeit.
Az európai vadászok szerint a nyúl, fácán, fogoly állományt, és a háziállatokat is vadászták, ezért és a bundájukért is kíméletlenül irtották őket. Az elejtett állatok gyomortartalmának vizsgálata során kiderült, hogy kisrágcsálókat, és hüllőket ejtenek el. Mai napig közkedvelt vadászati célpontok, ezért hazánkban is védettek.
