A vízimajom-elmélet
Evolúciónk során valóban elindultunk volna a vízi emlőssé válás útján? A cikkből kiderül.
Legközelebbi emberszabású rokonainktól nagyon sokban eltérünk. Testünk csupasz, izzadságmirigyeink vannak, bőrünk alatt szigetelő zsírréteg van, sós könnyeket sírunk, orrunk kiemelkedő és orrlyukaink nem előre, hanem lefele néznek. Mindemellett nálunk megjelent a szerszámkészítés, a vadászat, a nyelvhasználat, a szociális intelligencia, melynek kapcsán kultúrák fejlődtek ki. Miért eme változások? Mi volt az emberi evolúció mozgatórugója? Erre keressük a választ. A magyarázatot két egymással ellentétes elmélet próbálja megadni: a szavanna-teória és a vízimajom-elmélet .
Kezdjük a szavanna-teóriával. E szerint az emberszabásúaktól történt elválásunkkal egy időben őseink a szavannára kerültek, és minden evolúciós változás erre az egy eseményre vezethető vissza. Azaz őseink a megszokott, kellemes, biztonságot adó erdők helyett a száraz, forró, veszélyekkel teli nyílt szavannát választották. Fura nem?
Ha mindez igaz, máris problémák merülnek fel. Ekkor még négy lábon jártunk, úgynevezett csuklójárással (mint pl. az orángután). Így nem lehet nagy távolságokat megtenni, márpedig a szavannán erre szükség lenne, hisz kevés a táplálék, egyfolytában tűz a nap és még a ragadozók is fenyegetnek. Ebből következik, hogy két lábra kellett állni, így nagyobb távolságokat lehet megtenni, messzebbre is látunk, a kéz is felszabadul. Sőt a felegyenesedésnek köszönhetően őseinket kevesebb napfény érte, tehát a hőháztartásuk is javult. (A két lábra állásról nincs semmiféle adatunk, mert abból az időszakból nincsenek emberszabású maradványok, ezért szorítkozunk elméletekre) .
Emellett a veszélyekkel teli szavannán előnyösebb volt csoportokba tömörülni, ez pozitívan hatott a kommunikáció fejlődésére. A szavannán fel kellett hagyni az erdei gyümölcsök fogyasztásával és inkább vadászni kellett, hogy a nagyobb létszámú csoportból mindenki táplálékhoz jusson. Ehhez persze szerszámkészítés szükségeltetett.
A szavanna-teória szerint az ember a szavanna hősége miatt vesztette el a szőrzetét, habár az ott élő emlősöknek, mint például az oroszlánnak a szőrzet nem okoz gondot. Sőt, a teória szerint a szigetelő zsírréteg azért alakult ki, hogy megőrizze a meleget, ha mégis hidegre fordulna az idő, így kompenzálva az elvesztett szőrzetet. Az izzadságmirigyek nagy száma és típusa arra szolgál, hogy a szavannai hőségben segítse a testet lehűteni. Mindez egy kicsit fura, ugyanis a szavanna-elmélet egy szót sem ejt arról. hogy az ember az izzadással hatalmas mennyiségű vizet veszít , és hogy az izzadsága olyan sós, hogy már a sóvesztesége is jelentős .
Tehát az evolúciós lépések szépen következtek egymásból… csak egy bökkenő van. A szavanna-teória meg sem kísérel magyarázatot adni arra, hogy miért kellett a kellemes, biztonságot adó őserdőket otthagynunk , amikor legközelebbi rokonunk, a csimpánz azóta is vígan éldegél ott. Másfelől a szavannán ekkortájt hatalmas páviánok éltek, akik komoly versenytársat jelentettek volna őseinknek. És akad még egy probléma. Ha egy állatot kiragadnak a megszokott élőhelyéről és teljesen más körülmények közé viszik, az rendszerint elpusztul. Életben maradásra csak akkor van esélye, ha különböző szelekciós hatásokra kialakulnak olyan tulajdonságai, melyeknek köszönhetően képes életben maradni. Persze mindezek ellenére a népszerű szavanna-teória igaz is lehet. Tételezzük föl, hogy őseink egy kisebb csoportja alól „kifogyott” az erdő, és épp ekkor békésebbek voltak a szavannai viszonyok, így volt idő a szükséges változásokra.
És most nézzük a vízimajom-elméletet , mely 1960-ban Sir Alister Hardy tengerbiológus fejéből pattant ki.
Ennek lényege, hogy anatómiai jellegünk erősen eltér a főemlősökétől, és sokkal jobban hasonlít a tengeri emlősökéhez . A tengeri emlősök a szárazföldi életmód után alkalmazkodtak a teljes vagy részleges vízi életmódhoz.
Az elmélet feltételezi, hogy valamikor az ausztralopitekuszok megjelenése előtt olyan geológiai változások történtek, ahol az emberszabásúak egy csoportja kiszorult erdei élőhelyéről és 1-2 millió évet egy tengerrel körülvett szigeten élt. Így egyetlen lehetősége a táplálékszerzésre az volt, hogy a tengerparton és a tengerben keressen ennivalót. Ezért ősünk kezdett áttérni a tengeri emlős életmódra.
Ennek köszönhető csupaszsága, a két lábon járása, az, hogy sós könnyeket sír és erősen izzad, hogy orra kiemelkedik, és az orrlyukai lefele néznek, szigetelő zsírpárnái vannak. Ennek következménye az is, hogy a majmoknál elő nem forduló módon levegővételét képes szabályozni, és az is, hogy magzatainak kb. 3 hónapos koráig merülési reflexe van, azaz ha víz alá kerülnek, automatikusan nem vesznek levegőt. Így tehát a vízimajom elindult a tengeri életmód felé, majd újabb geológiai változásoknak köszönhetően élőhelye ismét egyesült a szárazfölddel, így megnyílt az út számára, hogy visszatérjen eredeti élőhelyére. Az időközben bekövetkezett változásoknak köszönhetően azonban már nem az erdők voltak számára a legmegfelelőbb élőhelyek, hanem a tavak, folyók partjai és a szavanna.
Mindez ragyogó ötlet és az evolúció forgatókönyvének is eleget tesz: izolálódó kicsi populáció, nagy szelekciós nyomás, gyors átalakulás, majd kiáramlás a régi vagy új élőhelyek felé.
A vízimajom-elmélet szerint az izzadásnak az az új funkciója, hogy a táplálékkal felvett, vagy véletlenül víznyeléssel felvett sót eltávolítsa. Ez minden tengeri emlős problémája. A könnyeink is sósak. A majmok nem sírnak, viszont sírnak a tengeri emlősök , a sókiválasztás szükségessége miatt.
Az is kirívó, hogy mi emberek imádjuk a vizet, vízpartokon érezzük jól magunkat. Az állatkertekben a csimpánzokat már egy sekély vizesárokkal is el lehet keríteni a látogatóktól, annyira utálják a vizet.
Az emberek 7%-a rendelkezik bőrlebennyel az ujjai között. Ez segítheti az úszást, de a szavannán mi szükség van erre?
A víz alatt úszó ember pulzusa 70-ről 30-ra csökken, így csökken az oxigénfogyasztása is. Orrlyukaink lefele néznek, hogy ne folyjon bele a víz. Testünk áramvonalas, újszülöttjeink fent maradnak a vízen, és merülési reflexük van . (Gondoljunk csak az egyre népszerűbb babaúsztatókra). A vízimajom-elmélet szerint a két lábon járás annak eredményeképp alakult ki, hogy a hosszú végtagokkal rendelkező majom teste így alkalmazkodott a kitartó úszáshoz. A szigetelő zsírszövet a vízben való hőveszteség csökkentésére alakult ki, a csupaszság pedig az áramvonalasság miatt, hisz a szőr lassítja az úszást.
Miért fürdünk? Miért nem nyaljuk magunkat tisztára, mit a többi emlős?
A vízben rosszul láthatóak a vizuális jelek, így a vízben élő emlősök mind vokálisan kommunikálnak. Ám ez tudatos légzésszabályozást kíván. A vízi életmódnak köszönhetően létrejött a vokális apparátus és a légzésszabályozás, mely lehetővé tette a beszédet és az éneket.
Őseink a szavannán is a vízpartokat keresték. Ezt a paleontológusok írásaikban mindig megemlítik, mint érdekességet, furcsaságot, minden magyarázat nélkül.
A szavanna-teóriának számos hibája van, a vízimajom-elmélet épp a kritikus kérdéseket oldaná meg. Manapság mindkettő elfogadott, mint a lehetséges forgatókönyvek egyike. A Vízimajom-elmélet mellett több bizonyítékra lenne szükség, hogy felválthassa a szavanna-teóriát. Hogy melyik igaz? Mindenki döntse el maga.
Hozzászólások